FoursquerAki még nem ismeri a Foursquare egy geotaging alapú közösségi felület, azaz be lehet jelentkezni pl.: klubbokba, kávézókba vagy közterületekre és így ismerőseink tudják hol vagyunk, persze ezt az információ könnyen megoszthatjuk Facebook-on és Twitter-en is. 

A Foursquare alkotóinak célja volt a kezdetek óta, hogy azon túl, hogy lokalizációs alkalmazást fejlesztenek a felhasználóiknak legyen szó személyről vagy üzletről adjon valami pluszt így most már véleményezhetünk, tippeket adhatunk, tölthetünk fel fotókat és üzletként különleges ajánlatokat is adhatunk, valamint userként pedig hajthatunk a különböző jelvényekre amivel aztán villoghatunk a többiek előtt:-)

Jelenleg körülbelül 6 millió felhasználója van és mivel hamarosan közeledik a Super Bowl, így kiváló lehetőséget láttak a fejlesztők arra, hogy bevezessék az új szolgáltatásukat, ami a "promoted venue", ez nem más mint egy lehetőség arra, hogy egy virtuális helyszínre is bejelentkezhessünk azaz ebben az esetben A stadionba és kihasználva a Foursquer "shout" funkcióját virtuálisan drukkolhassunk is a csapatunknak az ő nevüket kiáltva.

Persze önmagában ez is egy nagyon jó ötlet, de hogy üzleti és rajongói szempontból még érdekessebbé tegyék a dolgot aki bejelentkezik 20% kedvezményt kap a NFLShop.com-on.

Ti ott lesztek?:)

A bejegyzés trackback címe:

https://szosolmedia.blog.hu/api/trackback/id/tr982638295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.